Ugrás a tartalomra

Kohó- és Gépipari Minisztérium irodaháza

leguan küldte be March 3, 2014 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1971

A Margit körúton (akkor Országúton) 1882-ben létesített és a későbbiekben főleg politikai foglyokat  fogva tartó börtönt (akkor a Mártírok útján) 1951-ben zárták be, ezután a Ganz-gyár ipari iskolája működött az épületben,  míg 1969-ben lebontották, és helyén 1971-re felépült a Ganz-gyár tövében a Kohó- és Gépipari Minisztérium (eredetileg a Ganz Villamossági Művekkel közös) irodaháza. Tervező: Kévés György, az Iparterv 8-as számú irodájában  Farkas Ipollyal és Mészáros Gézával.  Az akkori presztízsberuházás  tervét eredetileg egy 270 méter hosszú, de igen keskeny telekre kellett elkészíteni, az ottani metróépítkezés miatt két ütemre bontva a kivitelezést. Végül csak az A-ütem valósult meg, a B-ütem helyére a ’90-es években bevásárlóközpont épült.

Az épület a maga korában minden elemében korszerű, nyolcemeletes, 13 ezer négyzetméteres irodaház lett.
Esztétikai hátránya főként az, hogy egyedül álló hatalmas homlokzatával nem illeszkedik körúti környezetébe, illetve  a későbbiekben a számtalan klímaszekrényt  is erre a homlokzatra szerelték.  Építésének időszakában több nagyméretű irodaház is létesült, ezeket azóta mind korszerűsítették vagy átépítették, egyedül ez maradt eredeti formájában. Ráadásul tömbjével akadályozza a zsúfolt és szennyezett Margit körút  Hűvösvölgy felőli átszellőzését. Ezen túl az irodaházban jelenleg működő kormányzati hivatalok az eredetileg 900 fő befogadására alkalmas épületet csak harmadrészben használják ki.

Mindezek következtében megkezdődik az épület bontása. (Amiről majd hozok ide képeket.)

Tervezte
Kévés György, Farkas Ipoly, Mészáros Géza
Cím

Margit krt. 85-87
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok