Lukács uszoda

A mai Lukács Fürdő környékén (a hajdani Felhévizen)  a XII. században betegápolással foglalkozó lovagrendek telepedtek le, akik kolostoraik mellé fürdőt is építettek. A török korban is működött a fürdő, de a feltörő források energiájának a lőporgyártásban és a gabonaőrlésben vették nagyobb hasznát, ugyanis őrlő malmot működtettek. Buda visszafoglalása után a fürdő kincstári tulajdonba került. Ekkor különválasztottak a terület északi és déli részét. Az északi részt 1702-ben Ecker János sebész vásárolta meg, és területén kialakította a mai Császár fürdőt. A déli részen elhelyezkedő Császár malom udvarában lévő fürdő ebben az időben még háttérbe szorult.

Ezt a területet 1884-ben Palotay Fülöp vásárolta meg a kincstártól, ezzel átalakítások sora vette kezdetét. Felépült a gyógyszálló, modern vízgyógyászati osztályt létesítettek, és átépítették az uszodát. A világ minden tájáról érkeztek ide a gyógyulni vágyók, akik a sikeres gyógykúrát követően márvány hálatáblákat helyeztek el a fürdő udvarának falán.

Az uszoda két, a hidegebb vizű „férfi” és a langyosabb „női” medencéből állt, amelyeket szorosan vett körül az emeletes építmény, sőt még a kettő között is emeletes kabinsor állt. A földszinten  az épület árkádsora, az emeleten függőfolyosó (gang) tette lehetővé a medencék és a kabinok megközelítését. Nem véletlenül írta Mándy Iván: „Egy öreg bérház az uszoda. A földszinten a medence.” Sőt közvetlenül a medencék mellett néhány platán is állt, amelyek levelei olykor belógtak a vízbe. Mindez semmihez sem hasonlítható, bensőséges hangulatot adott az uszodának. A napozók az épület lapos tetején voltak.

Nem véletlen, hogy ez a környezet vonzotta a művészet és a szellemi élet résztvevőit, akik sajátos „lukácsista” törzsközönséget alkottak. Közöttük Kodály, Illyés, Vas István, Jékely, Csurka, Kolozsvári-Grandpierre, Déry, Zelk, Makk, Örkény, Radnóti Zsuzsa. A Lukácsnak irodalma van. Nem szak-, hanem szépirodalma és publicisztikája. Hírlapírók és írók nemzedéke zengte dicséretét. A  legszebben talán Görgey Gábor írt az uszodáról  A homár páncélja című regényében, a leghosszabban viszont Nádas Péter a Párhuzamos történetek első kötetében.

A ’90-es évek végén korszerűsítettek az uszodát. A két medence közöti kabinsort elbontották, a fákat kivágták, a medencék feszített víztükrűek lettek.  Az uszodai szolgáltatások  javultak, azonban a hangulat elveszett. (És a ’60-as években egy teljes  napra 4  forint volt a belépő, 40 forintért 15 alkalomra szóló bérletet lehetett venni, most viszont 2000 forint körül van, kétórányi időre.)

Sajnos akkoriban nem készítettem az uszodáról fotót (csak a lányokról). Most viszont hiába keresem, nincs sehol kellő minőségű. 1959-ben itt forgatták a Gyalog a mennyországba c. film kezdő képsorait, ebből vettem ki néhány képet, a képeslapok mellé. Ha valakinek van jobb minőségű, örömmel veszem. (Egyet már találtam, 1944-ből. Rajta a két medence közötti - már lebontott - emeletes kabinsor a függőfolyosóval. A mellékletben.)