Ugrás a tartalomra

Csillebérci Úttörő Nagytábor

Ády küldte be October 4, 2011 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1948

....1948-ban kormányzati döntés volt, hogy itt gyerektábort, úttörőtábort hoznak létre. A tábor megépítéséhez önkéntes építőbrigádok érkeztek, és 48-ban már fogadott is vendégeket az első sátortábor Csillebércen. 1950-re megépültek a fapavilonok, elkészült a parancsnoki épület. A Csillebérci Úttörő Nagytábor alapvetően sátortáborként működött egészen a 70-es évek végéig. Haraszti István elmondta: hetes turnusokban érkeztek ide a gyerekek, egyidejűleg 1200-1500 gyerek táborozott itt. A rendszerváltáskor a csillebérci tábort a KISZ odaajándékozta, átadta az Úttörőszövetségnek. Az ajándékozás jogszerűségét megkérdőjelezték, emiatt jelenleg is bírósági ügy zajlik. A tábort a mai napig a Magyar Úttörő Szövetség kezeli tulajdonosként.
A Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ befogadóképessége most is több mint ezer fő. Az ideérkezők többféle szállástípus közül választhatnak, a bungalók, az ifjúsági szálló, a nyári időszakban üzemelő kőépületek mellett Csillebérc autóskempinget és sátorhelyeket is kínál. Az ifjúsági központban kávéház, étterem is működik, termei többféle rendezvény befogadására alkalmasak....
F: Turizmus trendmagazin, Gyarmati Petra cikke (2007)

Közvetlenül szomszédos a KFKI területével a Csillebérci Szabadidő- és Ifjúsági Központ, régebben ismert nevén a gyermekváros. Létrehozását 1948 februárjában határozták el – Úttörő Köztársaság néven –, és a gyermekvasút építésével egyidejűleg kezdődtek meg a munkálatok.
A kiválasztott terület a háború előtt a cserkészeké volt, államosítás útján került az úttörők tulajdonába. Az Úttörőváros 450 méter tengerszint feletti magasságban, 10 hektáros erdőben, tisztásokkal tarkított területen négy lakó-, egy fürdőépületből, konyhából, modern erdei iskolából, számos fabarakkból állt, amit nyaranta sátortábor egészített ki. A tábornak saját stadionja, egészségháza, színpada, műhelye és postája volt, s természetesen vasútmegállót is kapott.
A gyermekvasút első szakaszának megnyitásakor adták át az Úttörővárost, az 1948. július 31-i avatón Gerő Ernő akkori közlekedési miniszter is részt vett, akivel a vonaton együtt utazott Rákosi Mátyás, Kádár János és Rajk László. Az ünnepségen 400 cserkész, 1400 úttörő, továbbá 200 külföldi vendég volt jelen. Az Úttörővárosban évről évre több száz gyermek jutott táborozási lehetőséghez. F: hegyvidekujsag.eu

Cím

Konkoly Thege Miklós út 21
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok