- A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges
A Budai Várpalota keleti, Duna-felőli látványának változásai.
A török uralom alatt nagyrészt megmaradt a régebbi vár formája, amit a különböző visszafoglalási kísérleteket mutató metszetekből láthatunk. A várat az osztrák katonai parancsnokság is meghagyta középkori szerkezetében. A még részben épen maradt épületeket elbontották, majd a romokra az első kisméretű palotát 1714-23 között építették fel. De lényegében egy királyi rezidencia nélküli romhalmaz maradt fent, míg Mária Terézia 1749 és 1771 között felépíttette a királyi palotát (a ma ismert déli szárnynak egy része), azonban nem lakott itt, helyette 1777-ben ide helyezte Nagyszombatról az egyetemet (amely innen 1780-ban már Pestre költözött). A későbbiekben a palota legnevezetesebb lakója félszázadon keresztül József nádor volt.
A palota átépítését (a krisztinavárosi szárnyon) 1890-ben előbb Ybl Miklós, majd 1891-ben bekövetkezett halála után Hauszmann Alajos tervei alapján kezdték el, 1896-os alapkőletétellel. Hauszmann a Mária Terézia-szárny tömegét megduplázta az 1715-ben épült fegyvertári épület elbontása árán, és a Duna felé eső homlokzaton, középső összekötő szárnyra új, barokk-neobarokk jellegű kupolát tervezett. Kisebb változtatásokkal, de az egész épület lemásolta a Mária Terézia-szárny homlokzati struktúráját. Az átépítés 1905-re készült el.
Az 1944-45. évi ostrom során a várpalota leégett, födémei beszakadtak, falrészei, boltozatszakaszai beomlottak. A helyreállítás tervezése 1950-ben kezdődött, nagyrészt az 1960-as években zajlott, számtalan vitával kísérve. A Palota homlokzatain a következő változtatások történtek: új, magasabb, vasbeton kupolát kapott az épület, a tetőszerkezet díszességét jelentősen csökkentették, a homlokzatokon található szobrokat nagyrészt nem állították vissza eredeti helyükre, szinte kivétel nélkül kicserélték a külső nyílászárókat modern, egyszerű egytáblás blokkablakokra, lebontották az impozáns Habsburg-lépcsőt is.
Sukoró Fő utca
Magyarország
Friss hozzászólások
Én megtaláltam a…