patakmalmok az óbudai Római-forráson

A Római-fürdő területén feltörő, napi kb. 15 000 köbméternyi, hévvízzel kevert karsztvizet már a római korban is felhasználták  az Aquincum  polgárvárosi fürdők, illetve a katonavárosig húzódó aquaeductus táplálására. A középkorban és a török hódoltság alatt a forrástóból eredő – előbb délnek, majd a polgárvárosi amfiteátrum magasságában keletre forduló – patak  („római víz”, „kalázi patak”) vízimalmokat  hajtott, amelyeket gabona vagy lőpor őrlésére használtak, a hévvíznek köszönhetően télen is.

A török hódoltság után a betelepült svábok  az 1684-86-os felszabadító hadjárat során romba dőlt  malmokat az 1690-es években újraépítették. E malmok megnevezése ezt követően még két évszázad múltán is az első tulajdonosuk-bérlőjük neve szerint történt. A források felbukkanásánál Johann Enczinger császári tisztviselő lőpormalmot, a forráspatak keletre forduló szakaszán Tobias Krempl, Georg Klingelmeyer, Elias Lang pékmesterek gabonát őrlő malmot létesítettek. -----  E malmok szerepe a későbbiekben,  a gőzmalmoknak az 1860-as évektől való gyors fejlődése miatt, fokozatosan csökkent. A század végére a kisebbek megszűntek, a két nagyobb helyiségeiben vendéglő létesült.

Az Enczinger lőpormalom (Pulvermühle) ugyan az 1760-as évektől már lisztet őrölt, de addig megadta Óbuda e részének a „Lőpormalom dűlő” elnevezést. A malom 1890-es években történt megszűnte után a vízikerék egy 5 lóerős dinamót hajtott meg, amely által termelt árammal világították meg esténként az időközben kiépült  fürdőtelepet. A századforduló táján már egy itteni vendéglő nevét adta a malom.

A romjainak maradványaiban egyedül máig megmaradt Krempl-malom az 1701-es összeírás szerint a legnagyobb volt, kezdetben két, 1781-től három alulcsapó kerékkel. A malom-műhelyhez közvetlenül csatlakozott a molnár lakása, de az udvarban állt egy másik gazdasági épület is, lakószobákkal, istállókkal, pincével. Vendéglővé átalakulása már az 1880-as évek végén megtörtént, aminek egyik szobájában 1889-ben hozták létre az első kiállítást az aquincumi rommező akkor feltárt leleteiből. A vendéglőnek állított emléket Tóth Árpád Aquincumi korcsmában című, 1919-ben írott szép hangulatú verse.

A Klingelmeyer-malomnak – a többitől eltérően – felülcsapó kereke volt, a lakás itt is a malomépületben kapott helyet. Az Éliás-malom volt a legkisebb, a patak dunai befolyása közelében.

(A mellékelt 1837-es térképen is látható, hogy a forráspatak, illetve az Aranyhegyi patak távol esett egymástól. Az Aranyhegyi patak mostani, szabályosan kiépített medre az 1898-1904 közötti tervezést követően csak 1919-1921 között készült el. Ekkor a forráspatak délre tartó szakaszát ebbe csatlakoztatták, ezáltal a keletre tartó szakasz - amin már ekkor amúgy sem működtek a malmok - megszűnt. A délre tartó szakasz, mint a Római Strandfürdő kifolyása még az ötvenes-hatvanas években is nyitva haladt a ligetes terepen, az 1890-estől az 1930-as évekig többször telepített aranyhalakkal, guppikkal, szifókkal.)

(Jacob Gföller építőmester kamarai megbizatása alapján - sok más kamarai tulajdonú ház leírása mellett - 1774-ben készített rajzokat és leírást a patakmalmokról.)