Selyemgombolyító és Selyemfonó (Filatórium)

A selyemgyártás első fázisa a selyemgombolyítás. A selyemgombolyítóban (deglomeratórium) a selyemhernyók gubóit áztatták, majd letekerték róluk a vékony, de akár száz méter hosszúságot is elérő selyemszálakat, így alakul ki a még sodratlan alapanyag, a nyersselyem. Második lépésként  a selyemfonóban, selyemcérnázóban  (filatórium) ezt dolgozták fel: a finom selyemszál összesodrásával, vastagabbá fonásával alakult ki a szőhető selyemcérna.

A Szlavóniában termesztett selyemgubó feldolgozására 1781 tavaszán indította Facchini  a Filatórium építését az óbudai Rádl-árok vizének meghajtó erejére alapozva. Hatalmas, ötemeletes, 22 méter magas, egytraktusos tömbje méretei alapján a maga korában a Pest-Buda-Óbuda legmagasabb építményének számított. Minden emelete egybefüggő belső teret adott. Falát a hosszoldalakon kilenc-kilenc, a két rövidebb oldalon három-három ablak törte át. A gépezeteket a földszinten elhelyezett, alulcsapó vízikerék működtette. Az 1782-es próbaüzemnél kiderült, hogy a víz elégtelensége és szerkezeti hibák miatt, állandó javítgatással is fogyatékos a termelés, így 1789-ben a vállalkozás csődbe jutott. Az épület a 19. században romossá vált,  Vasquez 1873-as térképe még feltünteti  „Ehmalige Seiden Filatur” (egykori selyemfilatórium) felirattal.

Az 1780-as években több selyemgombolyító is létesült az országban. A Filatórium kiegészítő beruházásaként 1784-ben Mazzocato alapított Óbudán egyet. E Selyemgombolyító 1786-ban készült el. Az épület ovális megformálása nem a selyemgombolyítási technológiából fakadt, inkább  arra szolgált, hogy a munkafelügyelők jól beláthassák az egybefüggő munkateret. Kívülről az épület leghangsúlyosabb része a kissé előreugró bejárat, fölötte sima timpanonnal, az emeletre egy-egy szépen ívelt lépcsőkar vezet fel. A copf stílusú homlokzat igényes, de mégis díszítések nélküli kialakítása jelzi, hogy az épületet ipari célra szánták, de még a gyáripar megjelenése előtti korban emelték. ------ 1789-ig a Filatóriumnak termelt, majd  Valero pesti selyemszövő manufaktúrájának, illetve Bécsnek. A gyár 1830-ig működött,  majd az  1838-as nagy árvíz után a kincstártól a Dunagőzhajózási Társaság vásárolta meg az épületet, a belső részeket teljesen átalakíttatva, ekkor készülhetett a belső udvaron körbefutó függőfolyosó is.

A felhasználásnak köszönhetően is fennmaradt épület háborús sérüléseit helyreállították, majd 1955-56-ban az épületet restaurálták, ekkor állították vissza az eredeti homlokzatot is. Az 1970-es évek elejéig lakóház volt és egyre elhanyagoltabb lett. 1975-ben elhatározták felújítását, a belső udvart üvegtetővel fedték be. Tíz évvel később megnyitották, és az épület a közművelődés, többek között a táncházmozgalom egyik népszerű színterévé vált. Jelenleg is több kulturális intézmény (könyvtár, folyóirat szerkesztőség, film- és videostúdió) működik helyiségeiben.

(A Filatórium névhez: A magyar selyemipar megalapozói olaszok voltak, a "fonógép" olaszul "filatore".)